Mindig is egy makacs önfejû ember voltam. Ez tette lehetõvé, hogy miután 1997-ben boltba küldtek egy kiló kenyérrel a hónom alatt kövessem a bátyámat a rádió klubba. Persze ez nem a Puskás klub volt, hanem az Újpesti Tungstram. Ott azóta is Osztás Jóska bá' a klub feje, aki még aznap belenyomta a fél morze ábécét az én fejembe.
Miután a morzét már kezdtem tudogatni s eljött a nyár, elõvettünk egy kis készüléket, amit manapság rövidhullámú reki vevõnek hívnak, s az onnan nem messze lévõ farkas erdõben próbálgattuk. Ez az öreg szerint nekem annyira jól ment, hogy a '97-es OB-n már a Tungstram csapat tagjaként indultam.
A verseny napján kaptam valami, raktár alján rejtõzõ, eddig sohasem látott csodamasinériát, melyen a legijesztõbb dolog a méteres mérõszalag volt, melyrõl most már tudom, hogy antennának hívják. Szóval ezzel a szerkezettel töltöttem én hirtelen felindulásból 1,5-2 órát az erdõben, s alkottam valami könnyen felejthetõt. De jött a második nap! a "sokat gyakorolt" RH-val sikerült megcsípnem egy III. helyet.
A megmérettetésnek két végeredménye volt. Az elsõ az, hogy nagyon büszke voltam, az érmet lenem tettem volna onnan, ahova akasztották, egészen lefekvésig. A második az, hogy elhatároztam, hogy ilyen õrültségre soha többé nem adom a fejem.
Szerencsére a következõ ilyen õrültség amire hívtak, az a következõ évi Budapest Bajnokság volt. A hosszú idõ alatt elfeledve a rosszat újra versenybe szálltam, több kevesebb sikerrel. Megint megfogadtam, hogy többet ilyen versenyre nem megyek. És ez így ment tovább. Én voltam a futottak még kategória sztárja, bár közben egyre rutinosabb lettem.
Aztán 2000-ben történt életemben egy igen nagy változás. Istenhez tértem, s mint ilyen hívõ keresztyén lettem. Hogy hogyan, az most nem ide tartozik. De ez a tény, hogy én Istent kezdtem követni, s az hogy neki tetszett futásom, így kettesben felemeltek a gyõztesek táborába. Ekkor volt az elsõ olyan versenyem, mikor nem átkoztam magam, hogy mért vagyok már megint pályán, hanem úgy néztem az ellenfelek szemébe, hogy "Legközelebb találkozunk." S így is volt . A legközelebbi versenyen is ott voltam s hol ilyen, hol olyan eredményeket értem el.
Mígnem 2003-ban egy szép szerdai napon kezembe nem adtak egy levelet, mely nem más volt mint egy meghívó a Magyar Válogatott Keretbe.
Hogy a történet hogyan is folytatódik azt még nem tudom, de remélem a vége az lesz, hogy "Boldogan élt amíg meg nem halt."